Távozzatok, tarka gondok! Cimboráim, mesét mondok, Legyetek hát figyelemmel! Volt egyszer egy öreg ember,
Aki – midőn megérezte, Hogy halála nincsen messze, – Három fiát előhívta S íly szavakkal szólt hozzájok:
“Öregségét már nem bírja, Halni készül ősz apátok. Gazdagságom, pénzem nincsen, Csak egy szamár minden kincsem;
Azt szivesen hagyom rátok, De kikötöm: jól tartsátok, Etessétek, itassátok!” Ezzel fejét lehajtotta
S elment örök nyugalomra. A testvérek megegyeztek, Hogy sorban, – mint következnek, – Veszik hasznát a szamárnak.
Legidősebb mindjárt másnap Két mázsát tett a hátára, Kihajtotta a vásárra, Kegyetlenül ütlegelte
S hozzá folyton énekelte: “Szénával, szalmával Miért etetnélek? Van két öcsém, akik
Jól tartanak téged.” Élete jobb aztán sem lett, Még a vére is kiserkedt, Olyanokat ütött rája
A közbülső gonosz bátya, De enni, bár holtra fáradt, Ő sem adott a szamárnak: “Szénával, szalmával
Miért etetnélek? Van öcsém meg bátyám, Eltartanak téged.” Harmadnap a legkisebbik
Dolgoztatta szomjan-éhen, Pirkadattól késő estig Szántóföldön, mezőn, réten S mikor enni került sorra
Ő is csak ezt hajtogatta: “Szénával, szalmával Miért etetnélek? Elég, ha bátyáim
Jól tartottak téged”. Szegény szamár megsokalta A csúfságot, melyet rajta Ezek hárman elkövettek,
S búcsut mondott az életnek. Szomorú a mese vége, Könnyeinket öntsük érte, S vonjuk le a tanulságot:
Közös jószág sosem áldott.
Cookies on Poetry Cove