Ezer virágzás, ezer álom,
ezer szín táncol palettámon.
Hódító egész világ ellen:
művész vagyok. – De nincs modellem.
Beszélnek rólam: “Egyszerű
kicsi piktor és kékszemű,
haja gesztenyeszínű, göndör.
Néha búsul és néha flörtöl.
A csókja jó és csókra kész,
de modellt állni? – az nehéz.
Nincs nála pénz, nincs nála víg tor.
Szegény, szegény a kicsi piktor.”
És énbennem csak zeng az álom,
színek tobzódnak palettámon.
Fojtott sírástól reng a mellem:
nem dolgozhatom! Nincs modellem!
Karzatról nézem tüllön át
a kis szubrettek idomát,
mulatókban és utakon
a rejtett Szépet kutatom;
nyomortanyákon meglesem,
amint könny pereg csendesen;
néha órákig szóval tartom
a koldusnőt az utcasarkon.
Komoly arcomat gyakran látja
szelíd nővérek szűzi fátyla,
s hol a kis mécses lángot áldoz,
imádkozom a Madonnához.
...S műtermemben egy délutánon
zsongani kezd a sok-sok álom,
a könny, a csók, az ima-hang
összecsendül, mint kis harang,
százfelől lopott halk mosoly
modell-alakká összefoly:
csoda vibrál vásznam előtt –
...és mégis megfestem a Nőt.