Valaha régen pattogott a tűz, S mi ott ültünk a kályha mellett. Kékszemű, kicsi, szőke fiú voltam... Karodba fogtál,
Meséket mondtál... Be szép is volt az És milyen kár, hogy kialudt a tűz! Most hát cseréljük meg a szerepet!
Anyám, Most én leszek hát, Ki mesét mond neked És te figyelsz reám.
Ugy-e, meghallgatsz? Rövid lesz nagyon. Egy kis patak Elhagyta a forráshelyét, A zugó, mély rengeteget,
Hol az ártatlan, gyermeteg boldogság Fehér szellője simogatta arcát: Elhagyta anyját, A gyönyörű, a szerető hegyet,
Mely önkebléből bocsátotta ki: Menj élni! Elhagyott mindent, ami régi És ment a kis patak,
Ment – élni!... És úgy találta: szomorú az élet – – Folyóvá dagasztotta az Idő; Virágok mosták benne arcukat
És városokat látott fényben úszni. S papírhajókat eregettek Bodros hátára pajkos gyermekek, De nem vidult fel láttukon soha!
Folyammá dagasztotta az Idő. Hidak ölelték kacér nevetéssel, Bárkák szelték át, ringó csolnakok, Vad, száguldó hajók,
Melyekből nóta, zene, csók Mámoros hangja özönlött ki éjjel A csillagfényben hömpölygő habokra, De szomorú volt a folyó
És nem vidult fel láttukon soha! Ő mindig álmodott. És hallotta a fenyvesek zúgását És vágyott lenni újra kis patak,
Akit beszélni tanít az anya És puha keblén altató nótával Ringat el lágyan... S így álmok között ment, ment a folyam,
Míg érkezett egy messze, messze tájra, Hol kitárt karral várta A tenger. És szólt a tenger:
Mióta várlak! Ez itt a Végtelen, Ez a Boldogság, örök Óceán! Karomba zárlak,
Csókokba fojtlak, Csak felejtsél el minden bánatot, Minden bohókás gyermek-álmot, Ami tán mostanáig
Az életedet megkeserítette! Jer hát lihegő, vágyó kebelemre, Jer, légy vidám! Ment a folyó.
Nagyon lassan és nagyon szomorún ment, S az öröklétben halkan elvegyült... Boldog lett? Nem lett? Nem tudom. De a hajósok messze tengeren
Vihardulásos, szörnyű éjszakákon Most is hallanak egy bús, síri hangot, Amint átkozza a gonosz Időt, S amint panaszos, fájó zokogással
Jajdul fel: Anyám! Miért is kellett Tőled elszakadnom?! Én édes, jó anyám!...
Lám, vége van. Milyen furcsákat mesélek is én! Mondd csak, anyám, Mondd, tetszett a mesém?
Az én szomorú, bolondos mesém?... Máskor talán majd vígabbat mesélek És okosabbat!
Cookies on Poetry Cove