Valaha régen beszélgettünk
S együtt ültünk a kis padon
S a gesztenyefák sugdosódtak...
Ma újra itt vagyok
S te itt ülsz közelemben
S furcsán pillantsz fel néha-néha:
Miért vagyok ma olyan néma? –
És én csak hallgatok,
Szomorún hallgatok...
Bennem a múltak vágya tombol
De szeretném, hogy bánatomból
Semmit se tudj!
Nehéz könnycseppben ég a pillám
S a gesztenyefák sugdosódnak,
Egészen úgy, mint régen,
Egészen úgy, egészen úgy!...
Akkor kacagtam, most megkönnyezem.