Odafönt már a Gutin tetején
viháncolnak a szélhahoták.
Özönletesen zúdul a hópiheraj
s fehérek lettek a fekete fák.
Odafönt, odafönt a havas tetején.
Hajrá, turista! Nincs mit vesztened!
Be nagy a köd! Sűrű a köd!
Sikolts versenyt a hegyi viharral,
szívd le tüdődre a jég-levegőt –
Hulljon a hó és hulljon a hó
s omolj le térdre a havas előtt!
Hajrá, szabadulni,
ha így lehetne! –:
Leroskadnál egy holt fa tövére
s te lennél a mély havasi alkonyatban
az egyetlen láng, amely még égne –
És sisteregve kialudnál...
és hullna a hó és hullna a hó
és hidd el, még sírni, sírni se kéne.
Az istenverte kerge szél
duhaj-didergőn dudolna dalt
s a nagy városig elvinné a hírt,
hogy hullt a hó és hullt a hó
s valaki, haj, a hóba halt.
Ki bánná, hogy a hóba halt?