Olyan a nap, mint jó cirogatás
és friss léptekkel rovom az utat,
én: esőthozó garabonciás.
Amerre jártam, mindig beborult,
az ég ívéről lehullt a jövő,
s a bokrok között zokogott a mult.
Most itt járok és kacag a nap mégis.
Úgy, de úgy meg tud ma örvendeztetni
ez a nagy-nyugodt, boldog csakazértis.
Szinte hallik, hogy elszáll, ami bus,
s virágkoszorús asszony ül elébem:
kalászt érlelő örök Július.
Ma nincs a szélben semmi szétduló,
még a szívem se fogja el a bánat:
ez itt boldog hely, szép kiránduló.
Olyan jó volna egyszer valahára,
ha utolsó kép ez lenne szememben
és felírnám a vén világ falára:
Legyen, maradjon énrólam is emlék.
Itt jártam: Anno, 1926. július 21. –
... S észrevétlenül, lassan továbbmennék.