Majd talán
egy rózsa-láncú,
csillagfény-táncú
éjszakán
eljövök érted.
Köröttünk köd lesz a határ,
ezüstös pára
és amint kérted,
felkapunk
szárnyas paripámra.
Kábító lesz a levegő,
mint a mák
és lentről csalnak
és integetnek
a pálmafák.
De a legbűvöltebb lesz:
egy hindu dzsungel,
s te szólsz:
elég,
ma messzebb ne jussunk el!
Akkor leszállunk
a mese-ligetben,
hol minden fa mögött
kis manó lebben,
s leterítjük a köpenyünket.
Táncot jár a fű, fa,
mint tarka bálon
s leszáll
az álom
az őserdőben.
Csudás keleti zene csordul
a szívünk felé,
s én elmondom neked
a legszebb bús mesét,
ami az emberé...