Hogy épül Pest minden soron,
Hogy sürr-forr’ benn’ a néptömeg!
Ki lakta, látta egykoron,
Immár alig ösméri meg.
Ez utca is megváltozott,
Hol ifjuságom idején
Sok szép órát, sok víg napot
Barátim közt töltöttem én.
Eltünt a régi ház emitt,
Gazdája is már föld alatt,
De hűn őrzöm emlékeit,
A multból már csak az maradt.
Hijába áll szép palota
Az egyszerű kis ház helyén,
Nem léphetek be én oda,
A mult emlékét sérteném.
Megállok és eszembe jut,
Ha elmegyek mellette még:
Az idő mily rohanva fut,
És mily közel a messze vég!
Fut-fárad, küzd-ví a világ,
Sok földi kincset esdve kér;
Vidám kedély és ifjuság
Minden más kincsnél többet ér.