Sétál a lyány, kinn a kertben sétál,
Mint a madár, idébb vagy odább száll;
Fűvel fával elbeszél, elsuttog, -
Aki szeret, Istenem, beh boldog!
Alig tudja, hogy lehajol, szakaszt
Két virágot, kettőben egy tavaszt:
Ez nefelejts, az meg amott rózsa,
Mintha csak a gondolatja vóna.
Rajtok a nap végsugára reszket...
Oh hogy’ várja, várja már az estet,
A szép esti csillagot az égre;
Szeretőjét dobogó keblére.