Dér a mezőt immár megeste,
Hull a levél, hervad a virág,
Rövid a nap, hosszu az este,
A szobába’ van most jó világ.
Ide mellém, kedves gyermekek!
Jól esik most itt a tűz körűl.
Mily vidám, mily hangos kedvetek!
A tavasz benn ujra felderűl.
De csak nektek és nem énnekem.
Im atyátok ismét elborúl;
A jövendő gondja lelkemen,
És szemembe titkos könny tolúl.
Hajh ki tudja, rátok hogy mi vár?
Kétszer árva, kinek anyja nincs;
Távol zúg az élet harca már,
S oly veszendő minden földi kincs.
Oh anyátok hogyha élne még!...
De csak vígan, árva gyermekek!
Nem tudjátok: mi a veszteség,
Bár feledném én is köztetek!