Skip to content
1826–1909

MIDŐN ELINDULT.

Pál Gyulai

Oly rövid volt ez az óra, Oly hosszu e pillanat! Fehér kendőd sem látom már, Hogy hallhatnám szavadat?

Visz a szél s hullám hajója, S itt hagy engem oly magán... Csak most érzem, hogy szeretlek, Hogy szeretlek igazán.

Illatot hoz fürteidről A szelek fuvalma még, A hullámok tűkörében Napszemed visszfénye ég.

Oh ha zúgó szél lehetnék, Átölelne két karom, Elvinnélek messze, messze, Híven, büszkén, szabadon.

Hosszan nézek el utánad, S mint örvény a viz alatt, Meg-megkapja és sodorja Lelkemet egy gondolat

Tán utólszor láttalak most, Vagy ha látlak ezután... Csak most érzem, hogy szeretlek, Hogy szeretlek igazán.

Tűnő hajód vitorláján A hajnal sugára ég, Síkján a futó folyamnak Ott egy fekete pont még.

Oh ha napsugár lehetnék, Kísérhetne mosolyom... Elkísérne messze, messze, Híven, büszkén, szabadon.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
MIDŐN ELINDULT. · Pál Gyulai · Poetry Cove