Nem mondhatom szegénynek magamat,
Adott a sors annyit, mennyit adhat:
Egy pohár bort, dalt és ifjuságot,
Sok bajomhoz egy-két jó barátot.
Kedves nőmnek, családomnak élek,
Bút megosztok, örömöt cserélek;
E kis körben úgy enyhűl a bánat,
S az örömcsepp egy tengerré árad.
Ifjuságom ma-holnap oda lesz,
De ha Isten csillagomnak kedvez
A barátság és a bor és a dal
Híven kísér síromig, velem hal.
Az ősz haj nem hűti ki szivem’ még,
Melegít majd ezer boldog emlék.
Oh édes nőm, ölelj meg, borúlj rám,
Így alszunk a koporsó párnáján!