Olyan puszta lett ez a ház,
Amióta elhagyál!
Látszik még rajt’ kezed nyoma,
Néha szemem rá talál.
Innen-onnan ez az egy is
El kezd tűnni, ide hagy,
S minden bútor, minden szeglet
Így szól hozzám: árva vagy.
Árva vagyok, még sem vagyok,
Tudom, sokszor gondolsz rám,
Sokszor mondod: én Istenem,
Csak egy percig láthatnám!
S ha esténként gyermekünket
Karjaidon ringatod,
Megtelik a szemed könnyel,
Bár elnyomni akarod.
Oh ne nyomd el, csak törüld le
És alugyál, édesem!
Álmaidban, higy szavamnak
Újra együtt léssz velem.
Elmondjuk, mi tegnap történt,
Megosztjuk búnk’, örömünk’
S mint hajnalban a virágok,
Mosolyogva ébredünk.