Skip to content
1826–1909

KANDALLÓMNÁL.

Pál Gyulai

Őszi eső kopogása Zörget kinn a födelen, Benn kandalló pattogása Enyhít s elmulat velem.

Itt ülök a fél-sötétben És elnézem a tüzet, Vörösen, majd fehér-kéken Amint lángot ereget.

Szikraként, amely kiszökken S ép oly gyorsan elenyész, Emlékemben is sok minden Fel-felvillan s ködbe vész.

A tüzet mind nézem s nézném, De immár hamvába hal És megzendűl lelkem mélyén Mélán egy bús régi dal.

Arról zeng, hogy mi az élet: «Árnyék, amely játszik véled, Egy kis szerelem, egy kis bor, Sok nagyravágyás, végre por.»

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
KANDALLÓMNÁL. · Pál Gyulai · Poetry Cove