Erdő alján, hegy tövében
Van egy kicsiny házam nékem,
Nyáron jobb, de télen is jó,
Bár befújja olykor a hó.
Most is fújja, most is víjja,
Szegény kis ház alig bírja,
De azért, ha erősb lenne,
Sem alunnám jobban benne.
Jókor fekszem, későn kelek,
Egész évet kipihenek;
Egy kis nyugtom mért ne légyen?
Természet is nyugszik télen.
De ki zörget, vaj’ mit akar?...
Senki, csak a bősz zivatar.
Hogy’ fú, jajgat, hogy elvadúl!
Ösvényt, útat befú, feldúl.
Már a sok hó egész özön,
Egy hétig most posta se’ jön;
Se baj, jobb is, rekedjen ott,
Nem olvasok így hirlapot.
S nem boszant meg léha szellem,
Hosszu cikkben, nagy beszédben,
Hamis pathos, rossz magyarság,
S több ilyen, most divó kórság.