Kicsiny falu, oly nyúgalmas magány, Árnyas gyümölcsös a domb oldalán; Három diófa a földig borúl S benn mintegy rejtve két sír domborúl.
Kemény az anyja mellett nyugszik ott, Még ifju volt, hogy innen távozott; Sok zordon év telt-mult el azalatt S csak halni tért meg, honnan elszakadt.
Sok zordon év! Emlékök még erős, Ott küzde tollal, mint csatán a hős, S mint ősei kardja sok száz éven át Úgy védte tolla vészben a hazát.
Mily bánat, kétség s mégis mennyi hit Rezegte át szivét és könyveit, Rajzolta az embert s az államot, S a sors titkába mélyen béhatott.
Búsméla rajz! Az élet harcterén Egymásba játszik gyakran bűn, erény S hány jó szándék vétek szülője is: Örök törvény a bosszús Nemesis.
A hont hiven szeretni oly nehéz, Csordúltig a szív s elvakúl az ész; És a szabadság önmagának árt S új szolgaság, ha nem ismer határt.
És álla őrt egy ország romjain, Arcán közöny, sebzett szivébe’ kín, S ostromló bátran a kettős veszélyt: Királyi önkényt és népszenvedélyt.
S midőn egy nap föléled, győz a jog, Eltiprott zászlónk újra fenlobog, Nem érzé már a diadalgyönyört Lélekbe’ testbe’ végkép összetört.
És elfeledték... Immár alkonyúl, A tájra lassan köd, homály borúl, Estcsillag fénye rezg a bérc fokán És megzendűl bokrán a csalogány.
E dal, e fény oly édes enyhadó, Megillet téged, fáradt szunnyadó, S még itt viraszt hiven sírod felett Testvéri és baráti kegyelet!
Cookies on Poetry Cove