«Szelek szárnyán járó,
Édes lovam Ráró!
Előtted van az út,
Ne várd a sarkantyút,
Csak előre, sebesebben,
S a világból vigy ki engem!»
««Ej ej, édes gazdám,
Ne haragudjál rám!
Azért megyek lassan,
Hogy itt megnyughassam,
Az út mellett, a csárdánál,
Hátha inni befordulnál!»»
Nem felel a vitéz,
Mindig csak hátra néz,
Törülgeti képét,
Verítékét, vérét
«Mint a vadat űznek engem,
Csak előre sebesebben!»
««Ne szólj, édes gazdám,
Ilyen búsan hozzám,
Eressz, hadd forduljak
Ennek a falunak,
Ahol az a kis lyány lakik,
Mulatoznánk ott hajnalig.»»
Nem felel a vitéz,
Szomorúan oda néz,
De semmit sem láthat,
Szeme könnybe lábad:
«Látlak-e még, vagy soha sem...
Csak előre, sebesebben!»
««Jaj én édes gazdám,
Vissza-fordulhatnám!
Éjtszaka van immár,
Édes anyád rég vár;
Nekem szénát, abrakot ád,
Neked jó szót, jó vacsorát.»»
Nem felel a vitéz,
Föl a magasba néz,
Nincs csillag az égen,
Csak fölleg, sötéten:
«Édes anyám, ne várj engem...
Csak előre, sebesebben!»
Ekkor a hű állat
Neki búsul, vágtat,
Veszett haragjába’
Szikrákat hány lába.
A szélvész sem érte utól,
Ki is ment tán a világból.