Vegyed, vigyed, te Szemtelen! lakirozott pofádat!
Vakold magad’, ‘s kenőtseid’ képedre patsmagoljad!
Veres hajad porozd-be jól, ‘s borítsd-be nagy szitáddal;
Ne hogy, ha tám tüzet vetend, Szomszédodat ki-gyúlytsa.
Hosszú nyakad takarja gyöngy, miként üveg ragyogjon.
Ki-mangorolva homlokod, selyembe talpig őltözz.
Te tűrhetetlen illatod fedezzd szagos vízekkel,
Mellyed feszítsd, sovány farod’ nevelje nagy far-abronts.
Miért erőlteted magad, hogy a’ mi nints mutassad?
Mi haszna sok kenőtseid’ ‘s vakolgatásaidnak?
Mi haszna sok le-tsorgatott szagoskodó vizednek?
Se’ tettetett szemőldököd, se’ carminod, se’ gyöngyöd,
Sem értéked’ felyül-haladtt ruházatod nem illik.
Ruházzd magadra Bengalát, feredj szagos vizekben,
Aranyban, gyöngybe fűzzd magad: szép az, de nem te vagy szép.
Sem a’ mi nints magadnak azt nem adhatod-meg ezzel,
Sem a’ mi van, de nem derék, el-nem feded hibáit.
Fa kép maradsz, ha el-veted, ‘s tsak a’ vagy a’ ki vóltál.
Rút a’ mi rút ezekkel is. Szép a’ mi szép tsak úgy is,
Ha szer-felett nem ékesűl. Bársony nyereg szamáron
Az éktelen tsínosgatás. - Kerek beszéd ‘s igaz szó,
Hijába ferdik a’ Rigó, nem léssz belőle Hattyú!