Bóldog, ki fákat űltet, ólt Ifjú legény korában, Osztán azokra gondja vólt, Hogy nőjjenek bujábban,
Hernyó, bogár ne bántsa, Nyúl, kecske meg ne hántsa. Kivált ha nem róvják azért, Hogy a kéménnye füstöl,
Dézmát nem ád, se taxabért, Nem tarthat a becsűstől, Nem korhelyes, se kényes, Be bóldog egy legény ez.
Amely leányzó nem hever Virága szép korában, De sütni, főzni, varrni szer, S nem módiz a ruhában,
Vídám, eszes, serény, jó, Be bóldog egy leányzó. Midőn az ilyen bóldogok Egymás eránt hevűlnek,
Azon az égiek magok Előre már örűlnek, Látván, hogy a teremtés Itt is lehet szerencsés.
Tisztán verő jó szíveket Egymással egyesítik, Szeplőtelen hűségeket Áldással ékesítik.
Úgy-é bizony, hogy e’ már Valóba bóldog egy pár. Ők a világi terheket Fogódzva hordogatják,
A homlokon gyűlt cseppeket Csókkal leszárogatják; Gyűl a gyerek, de nő is, Gyűl a segítgető is.
Már a fiú az ölyvöket Riasztja a csibéktől, Csergetve a gyümőlcsöket Megőrzi a verébtől,
A fára már fel is mász, Anyjának ért epert ráz. A kisleány már enni hint A tyúknak és rucának,
De csakhamar bé-bétekint S nagyot visít anyjának: Jöjjön ki! a kakassa A tyúkot eltapossa.
Mindennemű szükségeket A szorgalom beszerzi, Rakásra gyűlt élelmeket A gondos ész megőrzi,
Szintúgy dologho’ nyúlnak A gyermekek, s tanúlnak. A jó szülői nyomdokon Hogy ékesen nyitának,
A jól nevelt leányokon Minden szemek kapának. Elhordta a szerencse, Már mindenik menyecske.
Három fiok kinőtt: eme’ Törvénytudó, ama’ pap, Egynek vitézi érdeme Véres jutalmakon kap.
Csak egy maradt a háznál, Az ősi gazdaságnál. Jó kis segítő is kerűlt Menyűl a jó anyának,
Hordozni a nagyobbra gyűlt Terhét a ház bajának. Gondos, serény, eszes, jó, Napához úgy hasonló.
Gyakorta a két öszveűlt Szépen megért öregnek Körűlte már a kertbe gyűlt Másod rajok csevegnek.
Egyik csapat cicázik, Egy báboz, egy cocózik. Némely’k após combjára űl, Némely’k alatta bújkál,
Kis lyány kereng anyós körűl, Egy a fején babirkál. Igy múlat olykor-olykor A kétszeres gyerekkor.
Egy kis legény a fára mász, Keres gyümőlcs puháját, Vagy elterűlt ponyvára ráz, S megrakva inge alját,
Hogy kedveket találja, A véneket kinálja. Héj! mond após, midőn kezem E fákat óltogatta,
Egy vén dudás, emlékezem Biz erre, mondogatta: Hogy bóldog, aki fába Ólt kis legény korába.
Cookies on Poetry Cove