Skip to content
1766–1828

Csokonai Vitéz Mihályhoz

Mihály Fazekas

Mély hallgatás van a hideg ég alatt, Már megfakult rét puszta barázdain Haldoklik a Természet, a nagy Munka után pihenésre készül.

Hol vagynak a víg erdei lantosok S búbos pacsirták hajnali éneki? Megszűntek. A dér, zuzmaraz s hó Jéglakatot vete ládd-e rájok.

A csorda, mely nemrég szabados mezőn Tépázta a rét tarka virágait, Most zárva kérődzik fanyar szal- mája, csuhéja sovány korójján.

A lomha télnek zordonos éjjele S álomhozó jégszőnyege béfede Mindent, szemed bármerre vessed, Egy örök éjtszaka álma borzaszt.

Úgy van, Barátom! s mind ezek azt teszik, Hogy egy örök tél várakozik reánk, Melyet ki kell, megtudd, aludnunk A Lybitina setét üregébe.

Meg hát az ifjú vér pezseg és öröm Órákat ígér, mit zsugorogsz, igyunk, Jer, egy palack édes tokájert, Majd eleget nem iszunk, ha nem élünk.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Csokonai Vitéz Mihályhoz · Mihály Fazekas · Poetry Cove