Skip to content
1766–1828

Ámelihez

Mihály Fazekas

Veled való múlatásom Táplálta életemet, Tőled való elválásom Sietteti végemet.

Ámelim! míg öleltelek, Haláltól tudtam félni, Miolta elvesztettelek, Félek azóta élni.

Gondolám: e fa enyhébe Hogy majd nyugalmam lelem S ím könnyebbülés helyébe Még kínomat terhelem.

E hely szerelmünk kezdését Juttatja bús eszembe, Hallom egy galamb nyögését, S könnyek gyűlnek szemembe,

Amott, ahol a vízesés Az ekhót fecsegteti, Úgy tetszik, a csergedezés Nevedet emlegeti.

De csak hasztalan lesem, Senki sem száll ölembe; Mivel Ámeli kedvesem! Nem vagy itt, csak szívembe.

Nálad nélkül nem találom E világban kedvemet, S érzem, hogy a végső álom Már altatja véremet.

De akkor is, édes hívem! Ha éltem kell végezni, Hogy szeret, azt fogja szívem Utóljára érezni.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Ámelihez · Mihály Fazekas · Poetry Cove