A kemény kősziklák kietlen kebelében, Járatlan barlangok elrejtett mély öblében, A vadon erdők közt találtam kedvemet, És lelkem-kihültig itt töltöm éltemet.
A büszke szin világ sétáljon fris bársonyban, Egy kevés rongygyal is béérem én azonban. Ma holnap a kigyók felbontják testemet, Az apró férgecskék elosztják bélemet.
Tobzódó torkosok felkészült jó lakási, A borral töltöző iszákok tombolási Nem kisztik torkomat; én nálom édes iz Egy marok fű gyökér, egy ital forrásviz.
Ha buba merülek, ha szivem kezd lankadni, Ébreszt a forgó ég, vigasztalást tud adni, Éjjel a csillagok viditják szivemet, A hajnal felderül, meghozza kedvemet.
Ha test, vér megindul, háborgat rut ostrommal, Böjttel sanyargatom, megtöröm ostorommal, Tüskébe keverem áruló testemet, Igy óltván tüzeit, megmentem lelkemet.
Eltelvén napjaim, nem félek a haláltul, Elválok örömest ez árnyék rossz világtul, Ohajtva járulok tehozzád Istenem! Jutalmam, örököm, kincsem és mindenem.
A lelkem öltözik, reméllem, fényességbe, A csontom itt hever, mig társul megyen égbe, Egy buzgó gondolat engem itt temete; Ha kérded, ki valék: - egy szegény remete!
Cookies on Poetry Cove