Egy agg-lant van Gyöngyös táján,
Rut szömölcsék ül pofáján,
Töpörödött ránczas bőre,
Őszszel tarkás minden szőre,
Utálatos ocsmán kép.
Három foga tart istrázsát,
S alig rágja a hig kását,
Gyomort kever büdös szája,
Tüdejével rothatt mája,
Semmi tagja már nem ép.
Rozsdás torka höbög, hörög,
De a nyelve frissen pörög,
Nyughatatlan derekával,
Csipás szeme forgásával,
Keze ugy jár mint a csép.
Előbb kezdte Venus fatyját
Megismérni, mintsem atyját;
Him után sirt bölcsőjében,
Gyulladozott szerelmében,
S még előtte vólt a pép.
Felserdülvén, többre lépett,
Nyalogatott sok friss képet,
A ki tetszett szájizének,
És megfelelt vig kedvének,
Ahoz ragadt mint a lép.
Sok kezek közt vásott nyaka,
Csókkal kopott két ajaka,
Üszög már kiperzselt szive,
De még benvan Amor nyive,
Forton forr az ó cserép.
Természetit erőlteti,
Apadt mellét kifesziti,
Tarát farát ékesíti,
Vitorlyáit kiteríti,
Arra nyerit, a ki szép.
Parázs tüzét lobbantatja,
Már megszokta, nem hagyhatja.
Várj, tejetlen gubás kecske,
Nősztön nősző vén menyecske,
Megjön urad, jól megtép!