Maholnap sír takarja
Elfáradt szívemet...
Ne sírjatok, barátim,
Füves hantom felett.
Nem volt oly könnyü éltem,
Mint mások képzelék;
Higyjétek, jobb volt nékem,
Hogy jókor elmenék.
Láttátok-é tavaszkor
Az olvadt hóvizet,
Mely vígan csörgedezve
A völgy felé siet?
Hogy’ csillog-villog árja,
Mi vígan cseng zaja,
S felette hány szivárvány
Von ívet partira.
De jőjetek, ha nyár lesz
S a víz elszáradott,
S nézzétek csak az útat,
Hol árja elfutott.
Hány s milyen akadályok,
Sziklák mindenfelől,
S mig fenn csillogni látszott,
Mily küzködés belől.
Im képe életemnek:
Felszíne csillogó,
De oh, ha azt tudnátok,
Mit rejt e szép folyó!