Még én látni megyek kedves Amirámat, Tytir! Te azonban őrizd nyájatskámat. Már jelenti Venus húnyorgó világa, Hogy a piros Hajnal szekerébe hága.
Ideje indúlni: Tytir! nyájatskámat Legeltesd, én látni megyek Amirámat... Tsak most távozzatok nehézkes fellegek! Meg-térvén mennykövet szórhatnak az egek.
Tsak elébb el-jutván Szépemre találjak: Nem gondolok véle, bár a sírba szálljak... Mit mível az Angyal? mint foglalva lelem? Mi helyen? melly tájon talál-összve velem?
Hol fenyő zöldellik örökös ágokkal? Hol bé-vájtam nevünk ezer vonásokkal?... Vagy a tiszta kút-fő virágos szélébe, Hól sebhedt szívemet ki-öntém ölébe?...
Amor! ki Szépemhez lágy lengedezéssel Napjában annyiszor repűlsz, s nála késel: Mondd: távúl létemben a főld könnyem issza, Mondd: hozzá indúltam; s azonnal térj vissza:
Ha könnyű szárnyadnak nem vet lépes ágot, S jelentsd, mint fogadta légyen ez újságot... Egek! mint olvadoz szívem örömébe, Ha el-jutván, elébb én ötlöm szemébe!
Ha dombjáról, honnan útam fel-fedezi, “Ő az, ugyan ő az” szája zengedezi! S a folyó partjára le-száll eggy lépéssel, Előmbe fut, s talám fogad öleléssel!...
Tündér gondolatok! ébren is álmadoz, Ki Amor nyilától sebhedve bádjadoz... Óráim nélkűle vajmi lassan telnek! Véle a leg-nyúltabb napok szárnyra kelnek...
Le-űlvén alatta a terjedt bükk-fának, Hol sípom hangjára sípok némúlának: S jutalmúl Szépemnek vevém koszorúját, Mi által nevelém Alkander bosszúját:
Énekeld, majd úgy-mond, énekeld dalodat, Mellynek tárgyúl tevéd kedvelt alakodat! Szebb dalod, mint a bús fülemile zengése, Kedvesebb, mint a hűs tsermely tseregése...
Mivel nem bíztatott mézzel-folyó szava, A rózák kebelét nyitván Iker hava! Lágy szellő, melly a’kor e vígság helyébe Múlattál, nem fújtad Istenim fülébe?
Cookies on Poetry Cove