Látám Olympus téres határiból,
Amerre Phoebus kergeti fellegét
A kormos Éjnek, s a homályos
Főldre lövelli sebess világát:
Indúlni Pallást, mint mikor Aeolus
Szélvészt akarván hajtani, zárjait
Meg-nyítja tömlöttzének, és a
Déli Szelet szabadon botsátja.
Pántzél borítá mennyei tagjait,
Dárdát szorított jobbja, s arany pais
Terhelte balját, s élet-oltó
Szikra szökött haragos szeméből,
Ki ellen indúlsz? Asszonyom! Asszonyom!
Húzd vissza dárdád! a hadak Istene,
Ámbár hatalmas fegyverére,
Színed előtt el-ijedne Márs is:
Így szólla nyelvem; többre nem engede
Fakadni szívem - szívemet el-lepé
A félelem - s az Isten-asszony
Ezt felelé panaszomra: Látod
Diána szarvát? meg-veti frígyemet,
Fel-vonja íját, s ellenem el-lövi,
De szent Atyámnak homlokára
Esküszöm, hogy kezemet meg-érzi.
Mondá, s paissán, tsattogatá törét,
S röpűle - nyomban rettenetes tsapás
Követte, melly a hóldi félbe
Sárga halál-ijedelmet önte -
Hazám! ne búsúlj; mert ha vitézidet
Vezérli, s eggyütt száll-viadalra-ki
Erőss Leányja Júpiternek,
Annyi lehet, valamint az hangya:
De hátat adni kéntelen a Török,
S kezedben a szép győzedelem Magyar!
Az vítta-Trója várasát-meg,
Aki feléhez hajólt, Minerva.