Barátném, bánt-é még, ami eddig bánta?
Vagy úgy lett a dolog, mint szíved kívánta?
Hát az az értetlen hatbetűs nyavalya
Megorvoslódott-e, ugyan mi [a] baja?
Különben nincs Bécsbe a bánatnak nyoma,
Ott lévén az öröm fő paradicsoma.
Még a pompás Bécsbe tőltöd te kedvedet,
Mi a Vágnál gyakran sóhajtunk tégedet.
S te tán torkig űlvén minden szépbe s jóba,
Meg sem emlékezel rólunk hébe-hóba.
Nem, barátném, hisszük jószívűségedet,
Nem úgy kémleltük ki e nyáron lelkedet,
Azért is szívedbe ajánlom szívemet,
Tarts hű barátomnak örökre engemet!
Majd ha nyúgodalom pontjára érkezek,
Többet, jobbat, szebbet készítnek e kezek.
Follyanak vidámon életed napjai,
Maradok állandó híved: Csokonai.