Vagyon egy oly tenger ezen a világon, Melynek feküvése van minden országon. Bizonytalan ennek határa és partja, Bátor bizonyosnak minden ember tartja.
Sok dúlás, zűrzavar keblébe rejtezett, Benne a Sirtesek fogtak mintegy kezet. Darabos kősziklák lappanganak nála, Hova mint megannyi Atlas teste szálla.
A kegyetlen szelek rajta dühösködnek, A habok egymásra mászva erőlködnek. Eurus felette Zefirust kergeti, Austert Boreás nyomja s fenyegeti.
A nagy gályák rajta szinte úgy sűlyednek, Mint a csónakocskák, ha szelek erednek. Sokan alig mennek itten egy keveset, Mindjárt elmerűlnek (óh, siralmas eset).
Mások több ideig lebegnek felette, De ha a szél magát nékik eresztette, Csakugyan végtére ők is elmerűlnek, A tenger vizének örvényébe dűlnek.
Ezen tenger nevét ha tudni akarod: Az élet; s a vizét magad is zavarod. Lakosok számával hogy magát győzheti, Minden ország csupán ennek köszönheti.
Meddig tartson ennek széle és határa, Annak soha senki végére nem jára. Mint megannyi szélvész, a sok veszély ebben A veszedelmekkel megrakott helyekben,
Melybe még valahány hajók verődtenek, Ízre-porra törvén, eltemetődtenek. Viaskodnak ezen a szelek egymással, Öszvecsapnak, vínak szörnyű csikorgással.
Nincs ezen békesség, nincsen nyúgodalom, Uralkodik benne a kín és fájdalom. A szegényt, a királyt egyformán forgatja Engesztelhetetlen kemény indúlatja.
Sokan még csak alig érkezhetnek erre A nyomorúsággal megrakott tengerre, Vitorlájok szélnek alig eresztetett, Már akkor hajójok széjjel feszíttetett.
Mások eltőlthetnek számos esztendőket, Míg a tenger hányja ide s tova őket. Végre veszedelmes örvényre találnak, Melybe keze közé esnek a halálnak.
Ily tengeren való hajókázásának Vete véget, akit e sírba zárának. - - - - - - - - vala ennek neve, Ki is a tengeren immár elsűlyede,
Mert - - esztendők elfolyása alatt Minden nyúgodalom nélkűl rajta szaladt. Sok viszontagságot látott és szenvedett, Mígnem végezetre partra verekedett.
A szelek gyakorta felkeltek ellene, De megszabadítá azoktól istene, Mivel hajójának a hit volt kormányja, Aki ezzel bírhat, azt a szél nem bántja.
Édesatyja, aki előtte meghala, - - - - - - - - - - - - - vala. Édesanyja - - - - - - - - - - - - Társánál számosabb napokat számlála.
- - - - - - - - az ő kedves párja, Kinek megholt testét már most a sír zárja. Amely kevés időt együtt élhetének, Abban az egyesség remeki levének.
Galambi szelídség lakozott házokban, A jámbor kegyesség járkált udvarokban. Mindketten egy szívvel csak azon voltanak, Hogy szűntelen az Úr útjában járjanak.
Akkor is, amidőn egymástól elváltak, Az Úrban váltak el s tőle el nem álltak. Vége van már csendes tengeri útjának, Lakója a boldog mennyei hazának.
Elérte a partot, sőt reá is hágott, Már többé nem szenved változandóságot. Örűl, hogy bátor rá sok szél törekedett, Mindazáltal hajótörést nem szenvedett.
Néktek pedig, kik még a titkos tengeren Bizonytalanság közt vagytok sok ezeren, Ímé, tanácsot ád, melyet kövessetek, Hogy a partra ti is békével érjetek.
Az Úrnak félelme légyen vitorlátok, A Jézust vezető csillagnak tartsátok, Amerre e’ vezet, arra siessetek, Így lesz aztán boldog útatok s végetek.
Cookies on Poetry Cove