Fenn lengő hold! nézd, mint kínlódom, Mondd meg nekem, hol fekszem én? Ágy-é, amelyben hánykolódom, Vagy a koporsó az szintén?
Nem? Csónak ez, mely, jaj, a kétes Remény és biztos félelem S az élet és halál setétes Hullámjain lebeg velem.
Fojtó szirokkóknak hevétől Asznak tüdőhólyagjaim, S a kriptáknak fagyos szelétől Borsódznak minden tagjaim.
Szívem megett egy láthatatlan Kéznek nyila bélőve áll, S mellem csontboltján irgalmatlan Sarkával rúgdos két halál.
Hová ütődöm a habokba? Haj! mely szörnyű hányattatás! Most a cupressusos partokba, Hol rémlet űl s jéghallgatás;
Majd a túlsó part lejtőjébe, Honnan barátság szózatit Hallok a plátánok berkébe, S örömszerszámok hangzatit.
Innen savanyú ázótjokkal Pusztás barlangok fojtanak; Amonnan kerti balzsamokkal Hígabb szellők újítanak.
Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok, Vagy egy kivégez már, vagy más, Ájúlok, érzek és ocsúlok: Haj! mely szörnyű hányattatás!...
Ki vagy te, ki hószín leplekbe Felém mosolyogva közelítsz S a partról e szagos berekbe Áldott jobbodon felsegítsz?
Te, főldi biztossa az égnek, Arany gyógyúlás! Te a nagy És bőlcs teremtő tehetségnek Halandó leánya! te vagy.
Te illetéd rózsás újjoddal Mellyemnek rokkant bóltjait, S elindítád pillantásoddal Az élet dobbanásait.
Már lelkem új phoenix módjára A lángok közzűl éledez; S gyengűl újjom pattanására Kis lantom újra zengedez.
De te repűlsz? mind tűnnek, mennek Minő derűlés ez, nagy ég? Sándorffym űl ágyamnál... s ennek Köszönhetem, hogy élek még?
Zendűlj, ekhózz, esti csendesség! A hálá engem dalra ránt. Telj bé, kettős szent kötelesség, Az orvos és barát eránt!
Cookies on Poetry Cove