Töredékek

- - - - - - - - - - - - - - - e - - - - - - - - tisztel őt - - - barmok miként - mennek seregenként

- tőlt juhok bégetése, - méhecskék dolgozása, A békák kiáltozása. Mind örömünknek nevelése.

Egyszóval, a zőld erdőbe Amit láttunk s a mezőbe, Mint ugyanannyi grádicsokon. A mindeneknek okához

S teremtő fő Urához Vezettetett lelkünk azokon. ...hajdani Éden-kertet, Nézvén a pompás mezőket,

A mi elménkkel képzelhettük. A világosságot hozó, Hegyeket megaranyozó Nap súgárait szemlélhettük.

Láttuk a fűvek hogy nőttek, Arany színbe őltöztettek A megért búzák gazdag feje. Múlattatták szíveinket,

Játszódtatták szemeinket A természetnek sok színei. Láttuk a gazdag réteket, Azon termő élelmeket

Az igát vonszoló barmoknak, Bétakartuk sok kincseit, A mezőknek gyümőlcseit Hogy hasznukat végyük azoknak.

Mely nagy légyen a bölcsesség S más minden tökéletesség A mi hatalmas teremtőnkbe: Ezen sokféle formába

A természet egy summába Mind itt terjesztette előnkbe. És még a kis fűvecske is, A legkisebb férgecske is

Annak hathatós jelensége, Hogy a teremtő felséges, Minden dolga dicsőséges, Megmérhetetlen bőlcsessége.

Óh, milyen boldog az ember, Kinek hasznot hajt főld, tenger. A nap, hold, csillag ragyog érte, De mégis sok, mint oktalan,

Azt véli, hogy haszontalan, Ezekhez csak keveset ért el. A lassú vizek zúgási, A híves szellők mozgási

Hogy édesdeden ringathassák Egymás között vételkednek És csak abban mesterkednek, Hogy az embert elaltathassák.

A gyümőlcsfák gyümőlcsei, A mezőknek sok kincsei Hogy nekie hasznot hajtsanak. Már ha tudnák jó előre

Szerelmem pompásabb sírt nem talál. Itt legyek én elfedve, elrejtve. Ti mohos kőszálak, érzékenyedek, Ha a szép szíve nem indúl.

Bévésem nevét a szirtbe. Hadd fújjanak belé a szelek, Hadd lássa meg az útazó. Azt kell szeretnem, aki nincs,

És mégis kell szeretnem. Így járt Narcissus. De én őt mégis szeretem, Mert hogy lehetne nem szeretni.

Ti folyóvizek, ti szép vidék, Szívemet néked elküldeném. De kell még a hazának, Te azt kebledbe temetnéd,

S míg olvadoznál, De mégis a te neved marad rajta. S óh! háládatlan, akkor mit mondasz? Közel vagy, mégsem láthatlak.

Mert meghalnék. Megháborítnálak Még kétszáz esztendő múlva is látja az útazó, és A hazafi elsóhajt s a poéta;

Te addig nyugszol, míg én - És nevetsz: Hát nem lettem volna elég gazdag, Hát lehet-é oly kőszíve...

Hajdan dorongok, vasak etc. és Erő. Most pénz, por, papiros, Ész. Botond egy bottal; most nézd, Egyet kerekít s omlanak az ezer és ezer napi mívei.

Szép palota nemes lakossa, magyar test és szív. Én ugyan békesség barátja: Rousseau. Hát a fortia aget et canet? Azért dicsősége... Kövessétek, hazafiak! kis ajándék az oltáron.