Itt fekszik ő a hajdanában
Kedves, mosolygó rózsaszál,
Elhervadott nyíló korában,
És fája díszét-vesztve áll.
A mord halál e ritkaságot
Meglátta és tárgyúl vevé,
S e bíbor orcájú virágot
Egy sárga rózsává tevé.
Sárgán se múlt el tetszisége,
Sárgán is ékes rózsa volt:
De élte lángja fogytig ége,
És elnyelé e néma bolt.
Itt áll, de csak kóró magában,
Ah, a mosolygó rózsaszál,
E düledéknek oldalában
Bús fája díszét-vesztve áll.
Mellette tépett szárnnyal űlnek
A víg reménység gyermeki,
Sír Hymen és füstölve hűlnek
Leforgatott szövétneki.
Ti ifjak! akik szép szemére
Hevűlve olvadoztatok,
Könnyes szemekkel sírkövére
Hervadt virágot szórjatok.
S mondjátok ezt: „Ah, így futál el
Tőlünk, te rózsás Grácia!
Ilyen valál: így hervadál el,
Óh Sárközy Terézia!”