Múzsáknak barátja! hát Mársot segíted?
S gyilkoló bombáit langszárnyra repíted?
Írtózva lépek e halál műhelyébe:
De erősb ösztön hajt barátom ölébe.
Bár itt emberölő savakra találok,
Bár itt kádra vagynak szűrve a halálok;
Bár itt azt a cúkort öntitek kristályba,
Mely keserves ízt hágy a népbe s királyba,
Bár, barátom! az itt kipáralgott lének
Cseppjei számtalan könnyekké lennének:
Mégis e gyász kohát édesdeden látom,
Mihelyt eszembe jutsz, régi jó barátom!
Kivált most, amidőn az alkalmatosság
Int, hogy veszteg légyen a komoly okosság;
Sárba is kihozott hozzád Imre napja,
Talám máslással foly a salétrom csapja.
Jobb is lesz hát, ha bor zúg ma minden kádba
És viváttá válik a számba s a szádba.
Bezzeg ekkép csapunk derekas szüretet,
Kívánván Imrének szerencsés életet.
De így is élj vígan, nemes lelkű Imre!
S tarts számot baráti, hív érzéseimre.