Nézd bár a rózsát, kit kertész űltet, azonnal
A nap súgárat hányja eresztve belé.
Fonnyaszt mindjárt rózsát, szegfűt, futva tüzével,
Amit csak látván, rontja bomolva tüze.
Így a szépség is ha kivénűl, csakhamar elvész,
Mély ráncok szántván képedet, öszveaszik.
Így ifjúságodban míg bírsz vénusi képpel,
Míg rózsás száddal csókolod a kezeit
A szép szűzeknek: bár azzal ne kevélykedj,
Mert néked Clotho vágja az éltedet el,
Bár orcád légyen, mely’t Gratia lepjen el éppen,
Bár villám szemed hajtson maga lánca alá.