Ama fejér nyárfák alatt A part felé, Sürü rekettye közt vezet Egy róna bé.
Óh! mert ez a hely énnekem Irtóztató; Ott egy vityilló, abba nyög A szép Kató.
Hiszen no csendes este van, Nincs semmi szél: Mégis hogyan, hogyan rezeg A nyárfalevél.
Óh, szép Katóm! nem reszket úgy A nyárlevél, Mint én teérted reszketek: Hová levél?
Katóm! Katóm! ki sem jöhetsz Te tán soha, Úgy bécsukott az a guta Vén mostoha,
Miolta szép orcáidat, Szép violám, Ottbenn az ajtósark megett Megcsókolám.
T’od, azt hazudtam volt neki: Csak a pipát... Hogy a manó el nem vivé A vén szipát!
El sem hivé, rá sem hagyá Egy szómat is; Kikergetett s lelúgozá Subámat is.
Azolta erre jönni is Nem mertem én: Tudod, pemetén jár az a Puruttya vén.
Csak itt nyögök hozzád, Katóm! E fák alatt; Tudom, te is nyögsz a setét Kémény alatt.
Füstöl, galambom! füstöl a Kéményetek; Mert tán bizony nagyon alá Tüzeltetek,
Héj, héj, az én szívembe is Nagy tűz vagyon; Héj, héj azért sohajtok én Ilyen nagyon.
De még az Isten módot ád - Tudom, hogy ád - Kimentlek én, vagy meggebed A vén anyád.
Ha máskülönben nem lehet, Felégetem Azt a vityillót s őtet is Belévetem.
A szívem is majd meghasad, Kedves Katóm! Hogy képedet még csak nem is Csókolhatom.
Szegény legény vagyok; de csak Egy csókot adj: Ihon van a szűröm, nesze, Gatyába hagyj.
De már reám setétedett Az éjjel is: Mégis csak itt kesergek én Potomra is.
Bús sorsomat kesergem én S a szép Katát. Rózsám, aludj helyettem is - Jó éjszakát!
Cookies on Poetry Cove