Lantom, danold Liéust;
A szíveket feloldó,
A gondtörő Liéust
Méltó danolni néked.
Ő a kegyelmes isten,
És ő az, aki nélkűl
A szép Citére fázik,
Tompán lövöldöz Ámor,
A gráciák alélnak;
S egész gyönyörködésben
Nem úszhat a halandó.
Lantom, danold Liéust;
A szíveket feloldó,
A gondtörő Liéust
Méltó danolni néked.
Ő a kegyelmes isten,
És ő az, aki mellett
A büszke nagyravágyás
Rezzenti tarka szárnyát,
S a tőlt pohárba szállván,
Megalázatott örömmel
Fúl a szelíd habokba.
Lantom, danold Liéust;
A szíveket feloldó,
A gondtörő Liéust
Méltó danolni néked.
Ő a kegyelmes isten,
És ő az, aki által
A megpirúlt gerézdben
Nyájaskodó barátság,
Öröm, kacaj, ledérség
S tréfás szavak teremnek,
Hogy a szegény halandó
Felejtse szíve terhét.
Lantom, danolt Liéust,
A szíveket feloldó,
A gondtörő Liéust
Méltó danolni néked.
Ő a kegyelmes isten,
Ő, aki képzetünkben
Teremthet új világot.
Ő int Polymniának,
S mennybéli zengzetével
Olvasztja szíveinket.
Ő gyújtja a poétát
Érzékenyebb dalokra,
És bájoló borával,
Édes ragadtatásban
A menny felé repíti.
Lantom, danold Liéust;
A szíveket feloldó,
A gondtörő Liéust
Méltó danolni néked.