Sóhajtott Göttinga felé a Tempe és Helikon,
Bús ekhó űlt egyikén, visszaekhózott a másikon.
Pengett a szűz múzsák seregében Budai neve,
Kit eleve díszévé teve
Apolló, Pallással múlatván egymással
S emlegetvén édes, epedt vágyódással.
Hány forró sóhajtások lengettek berkünk tájában,
Melyre tanítónkkal így zúgtunk a hegy aljában;
Sok szív fohászkodása az ég kapuira jár,
Ah, kűldjétek már, akit régen vár.
Kűldjétek hazánkba, űlvén katedránkba,
A tudomány édes mézét rakja szánkba.