A nagy gróf Károlyi Józsefet s isteni Fényű virtussait kezdem énekleni. Legszentebb igazság! hagyd el az egeket! Szállj le s újjaiddal illesd ez éneket!
S engedd, hogy a költő véknyan szőtt meséje Lehessen ártatlan fejed piperéje. Mondd meg a dicsőség halmán Károlyinak, Mint adódott fényes széke atyjainak.
Csak alig virágzott ifjúsággal képe, Már az érdem köves bércére fellépe. S követvén ősinek dicső nyomdokait, Botlás nélkűl járta darabos hantjait.
Bár a most serdűlni kezdő Alcidesnek Sokan sok akadályt s leseket keresnek: De mégis, hogy útját emberűl megfussa, Van egy kézenfogva vivő Frónimussa.
A gyönyörűségnek, mely a virtust veszti, Bágyasztó karjai közé nem ereszti. Tudván, hogy e csalárd énekű szírenek Sok nagyot halálos sírba temettenek.
Megvetvén hát ifjú szíve puha kényjét, Mászkálja a virtus és érdem ösvényjét S végre kimerített erővel, izzadtan A meredek bércnek szélére felpattan.
Hol a tiszteletnek űlvén hintajába, Az érdemmel együtt megy dicső várába, Itt elkopott útas-ruháit leveti, Bársony palástjába Hónor őltözteti.
Letörölvén izzadt cseppjeit újjával, Éleszti az égből szállt ambróziával. - Azután csókokat orcájára vetvén, Fejet hajt, és nyájas karjain vezetvén,
Viszi a dicsőség fényes templomába, Mely a hegytetőn függ, az ég szomszédjába. A halhatatlanság pitvara, s mennyei Éltünknek itt nyílnak örök esztendei.
Itt a dicsőségnek vezeti elébe Károlyit s ajánlja ősei rendébe. Őseinek; akik már a dicsőségnek Egén első fényű ragyogással égnek.
Kiknek már neveik a templom falába Metszve tűndökölnek adamás táblába. S lelkeik egy fényes ködből font fellegnek Szárnyain a többi hérókkal lebegnek. -
A József nevét is ezek után vágja, Hogy az idő irígy foga meg ne rágja. - Ekkor a dicsőség székébe űltette, Isteni kezeit rá áldással tette.
Mennyei súgárral ragyogtatja szemét, Mely világosabbá tégye nagy érdemét. - Végre a templomból mindnyájan kijőnek, Viszi karonfogva egy laurus erdőnek,
Mely a gyémántokkal fénylő falak mellett Örök tiszteletű árnyékkal zőldellett. A héróknak sírja egy csendes berekbe Szent borzadást öntött a néma lélekbe.
Amint fekűvének itt a hazafiak Örök áldására méltó Károlyiak: Tisztes hamvaikon borostyánok nőttek S felettek szentséges árnyékokat szőttek.
Melyek a nékiek áldozó hazának Sóhajtásaitól gyengén suhogának. S a bennek pihegő ekhónak kebele A sír felé bágyadt hanggal nyögdécsele.
A dicsőség egyik laurusra felhága, S róla egy pár legszebb ágacskát levága. Mely a fáról függő és ellenséges vért Izzadó fegyverek vasához még nem ért.
Még most is könnyekkel csorgott ágacskája, Melyet sok hazafi hullatott reája. Meleg volt még most is a hív magyaroktól Levelére mélyen raggatott csókoktól.
Ezt kötötte öszve, s a mindég mellette Őrt álló Zichynek kezébe engedte. Nem lévén senki is nála méltóbb erre, Hogy laurust tehessen egy ilyen emberre.
Meglett: s ekkor eljött Zichy Károlyival, A haza sokféle rendű fiaival. - Melyet látván Pallás, a megkoszorúzott Grófnak múzsáival örömnótát húzott,
Kérvén térdhajtással annyi gráciáját, Hogy végye kedvesen vékony hederáját, Melyet az örvendő magyar Hélikonnak Ártatlan leányi tisztelettel fonnak.
S ámbár ékesítse dicső borostyánja: Ez is homlokait csókolni kívánja; Hogy tanúja légyen azon tiszteletnek, Mellyel eránta a múzsák viseltetnek.
Én is itt a hegy tövében, Hol nem igen meredek, Nagysádnak magam nevében Apró violát szedek;
És laurusához kapcsolva, Bémutatom kézcsókolva: Végye tőlem kegyesen! Eljöttetek hát, óh, haza nagyjai!
Dicső személyek! akiket a mai Idők örömmel énekelnek S glória vára felé emelnek. Nagy nemzetünknek csillaga, gróf Zichy!
Dicséretinknek érdeme csak kicsi: És így talán homályosítjuk Majd ha nagy érdemidet nagyítjuk. Nagy gróf, dicső vér, Károlyi! Nagy nemed
Nagyobbra fogja vinni nagy érdemed: Mi hát, kik e kis vőlgybe űlünk, Mély özönébe nem is merűlünk. Köszönni mégis tiszteletünk vezet,
Csókolni légyen hát szabad e kezet! Hadd zengjen ilyen szíves ének A magyarok kegyes Istenének: Dicső hazánknak nagyjai, éljetek!
Járjék az érdem istene véletek, A virtus érc bástyája légyen S több koszorút fejetekre tégyen. Múzsák, vegyétek isteni szárny alá,
Ezt már sok árva múzsa tapasztalá; Hogy védjen ily hatalmas Aegis Béfedezése alatt az ég is!
Cookies on Poetry Cove