Megbocsáss, óh szeretetnek Húga! ha gáncsot vetett A baráti tiszteletnek A testvéri szeretet.
Én örökké óhajtottam Nevedet: de magamért Már két ízben fárasztottam Debrecenbe Bagamért.
Már mennem kell; de Évámat Mégis csak megtisztelem. Megtisztelem és druszámat Egyúttal megölelem,
Kérvén, hogy tégyen lantjára Russzándai húrokat, S tőlünk kedvellett húgára Terjesszen áldásokat.
S ha én nem tisztelkedhetném Óhajtott ünnepedért: Zengjen és igyon helyettem A te egészségedért.
Én is majd a bagaméri Vínkót a számhoz veszem, S amint az öcsém igéri, Értetek tönkreteszem.
S mondom: Éljen Éva asszony! Mondom: Éljen Évi is! És hogy torkom meg ne asszon, Mondom: Éljen bácsi is!
Mondom, és ezt addig mondom, Míg a vinkó felderít, Elvész minden búm és gondom, S a kedvözönbe merít.
Hát kendtek majd mit csinálnak A Benci nektár körűl? Tudom, hogy Éván regnálnak, Ha a pintes veszteg űl.
Szaári, ha ed kisz bort vennél, Szaári! Hányszor cserfelik? S Éva napját bor-isztennél Szaári napján tisztelik. Míg a’ lenne, ha nics benne,
Tőltsünk a pohárba bort, És míg Bagamérba menne A Fakóm, igyunk egy sort, Mondván: Ádámné lyánykája,
Első anyánknak druszája, Élj anyáddal, Élj bátyával, Élj mivélünk,
Amíg élünk. És engedd meg, hogy múlassunk, Érted még egy sort ihassunk. Mert a tanyát már elbontom
S mondom: Éljen Éva, s ponktom. [Már én megyek, trink! trink! trink! Úgye, bácsi?
ez nem fing.]
Cookies on Poetry Cove