Bellona dárdával, Clio hadi kürttel,
A szép Cytherea elbontott hajfürttel,
E három istenné megy tiszteletedre:
Tudós gróf! méltóztasd őket jó kedvedre.
Te, kit zőld pálmái vitéz érdemednek
Nevestől a sírba dőlni nem engednek;
Te, kire a magyar s a franc Helikonnak
Múzsái kétszeres olajágat fonnak;
Te, kinek a Tréfák s az Örömistenek
Hajad ezüstjére rózsákat hintenek:
Megbocsáss, hogy hozzád farsangra bészállnak
Azok, kik esmérnek, szeretnek, csudálnak.
Az üres agy megvét mindent, ha nevettet,
Komoly elmélkedést és mély lelket tettet:
A romlott szív titkos bűnét palástolja,
S az apró enyelgést, tréfát korbácsolja.
De a nagy charakter nem tart olyan nagyon,
Mert a bűnön nemes szíve felűl vagyon,
S világos elméje nem koldúl nagyságot,
Egyre járván a nagy s az apró világot.
Cyrus fél Ázsiát győzte s igazgatta,
Lenge virágait mégis ápolgatta;
Villars a dicsőség útján táborozott
S apró madarkáin örömmel bábozott;
Colbert kedvet talált halálos ágyában
A csipős Boileau szent Pulpitusában;
Bolingbrocke ks Lyttleton baráti valának
A Lopott Vuklinak s elmés írójának:
Bátran teszem hát le nyugvóasztalodra,
Egyébre nem vágyok, csak pártfogásodra.
Adj, amit az udvar adott Tassoninak,
Egy füge is becses lesz Csokonainak.
Hát vakmerőség-é reményleni nekem,
Hogy nálad, nagy ember, kedves lesz énekem?