Cigány

Mikor Prometheus a megkészíttetett Sárból kigyúrta az emberi nemzetet, Egy estve a vidám mű-látó istenek Vacsorára az ő házához mentenek.

Mikor már keresztet tettek sok kancsóra, Műhelyébe mentek ők konkokcióra, S ottan nézegetvén a kész embereket, Csudálták isteni formájú képeket.

Hát egyszer eszébe a’ jut egy istennek, Hogy egy tréfás mását kék csinálni ennek, Ráhagyja az egész kompánia, s végre Körömhegyig isznak nagyobb erősségre.

Mindenik elkezdi a vizes sárt gyúrni, Az elkészült masszát egy halmazba túrni. Először is Vulkán a képit megmássza, Mindenütt ott marad szurtos kulimássza,

Melyet hogy megköpött Vénus útálással, Két szem fejérlett ki csalfa vigyorgással; Kezét Merkurius frissebbre drótozta, S enyves tolvajírral öszvefirnácozta;

Apollo behinté hegedűgyantával, S éjszakákat győző kanaforiával. Mikor elkészűltek benne a tetemek, A patkán állott már ez a dicső remek:

Prometheus lélek felől gondolkozott, Egy nagy csomó lélek-fótot előhozott, De ki igen vastag, ki meg igen lenge, Ki igen durva volt, ki meg igen gyenge.

De mind cikkelyenként mégis öszveszedte S eképp a setétbe öszveőtögette; Végre megbéllelte a majom lelkével, Egy végből hasított vékony velezzével.

Azért oly találós, azért tud követni, Azért nem tud soká egy helyben űlhetni, Azért lett kenyere világon jártába A fódozni való serpenyő s eszkába,

Azért henyélkedik teljes életében A szurtos gráciák condor kebelében, Azért van, hogy néki legédesb nyúgalom A hajnalig pengő hegedű s cimbalom,

Azért tudta vinni a lopást annyira, Azért ragad minden enyves újjaira, Azért tud másoknak jövendőt, mostani Állapotjok felől szerencsét mondani,

Ezért kedves munka a tapasztás nála, Mert néki is első lételt e’ csinála. Éppen ott sétál egy: én, ha ily mazúrnak Nem látnám, itélném egy szárnyas Merkurnak,

Megszólítom: megállj! Nem felel rá, hahó! Nem addig van ám a’, fekete Fárahó, Most már elsietek, utána futtatok, Róla hát többet nem historizálhatok.