Köszönjük, boldogúlt, példátlan munkádat,
Mellyel fényesbítni akarád hazádat.
Szomorún vádoljuk a fekete halált,
Mely nemes pályádnak legdivatján talált,
S mely, midőn általad Árpád nemzetének
Sírba dűlt nagyjai életre jövének,
S midőn elméd nékik nevet s laurust oszta,
Téged az éltető szellőtől megfoszta.
De tűrd el a csapást, dicsőűlt hazafi,
Él még érdemidnek egy tudós atyafi,
Ki, midőn a görög s római nagyokat
Leírván, mustránkká csinálja azokat,
Szentebb tűztől égvén, felhozza a fedett
Sírból magyarinkat, s általok tégedet.
Majd mikor fiaink rólok emlékeznek,
Téged testvéreddel hálálva neveznek.
Máris dicsekednek Debrecen hantjai,
Hogy itt nyugszik a mást éltető Budai.
Én is megnyugtató örömmel telek el,
Hogy lantom íly becses nevekről énekel:
S midőn laurust fűzök hív tanítóimra,
Édesen eszmélek bimbós napjaimra.