Már a víg szüretnek örűl minden ember, Mellyel örvendeztet bennünket szeptember. Októbert olyformán biztatja előre, Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a setét góhér a vesszőkön, Barna színt ver vissza a többi szőlőkön, Amelyeknek általvilágló kristályja A nézőt már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar A veres bársonyba kevélykedő bakar. A sárgálló almák, a piros körtvélyek Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Fája alatt hever a főtt berekenye, A kövér noszpolya, a borzas gesztenye. Megterhelte az ősz a fáknak ágait, Vastagon ráfűzte gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hűvösek a szelek, Néha egy kis hideg és dér is jár velek. Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte, A napot az éjjel egyenlőnek mérte.
De mégis, barátom, jer, ha kisétálunk, Az őszben is elég örömöt találunk. Ha nincs is oly pompás, mint a víg kikelet, De mégis sok részben dicsekszik e’ felett.
Van édes szőllője, van szagos gyümőlcse, Mellyel a sétáló kebelét megtőltse, Ha a szép virág is olyan kedves maga; Hát a gyümőlcs, melynek íze is van s szaga?
Az ugyan ébreszti, de csak látásunkat, Ez ízlésünket is s véle szaglásunkat. És így ha a tavasz a leggyönyörűbb rész, Az ősz meg legjobb is, leggyönyörűbb is lész.
Levegő ege is dél után enyhesebb, A szent Mihály nyara most legkellemesebb. Van a hegyen egy kis szőlőm és szilvásom, Itt esik ilyenkor legszebb múlatásom.
De ha te nem sajnálsz vélem megjelenni, Ez a gyönyörűség kétszeres fog lenni. Eszünk körtvélyt, almát s barna gohérokat, Nem irígylünk semmi rakott asztalokat.
Már hát elérkezett a víg október is, Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is. Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl A szüretelőknek víg tábora örűl.
Melybe hordogatja a megért szőllőket, Víg tánccal s lármával nyomja benne őket. Kellemes zúgással omlanak cseppjeik, Jó kedvvel biztatnak zavaros leveik.
A sajtó örvendő lármával csikorog, Oldalán a piros nektár zúgva csorog. A lucskos parasztok szurtos képpel járnak, Néki, nékimennek a tele sajtárnak.
Az ideit szűrik, isszák a tavalyit, Jövő esztendőre tartják majd a mait. Az újnak örűlnek, s ótól kurjongatnak, Mert markokba teljes kulacsot forgatnak.
Tántorgó lábokkal és reszkető kézzel Mégis sok hordókat tőltnek meg mustmézzel. S míg a zúgó léhón lefelé foly a must, Azalatt a hordó mellet isznak víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba, Míg egy részét ki nem szedik a lopóba. Mérgébe tajtékját túrja a szájára, Kiüti fenekét s elfut utóljára.
Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett. Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva Venia, a tőkék mellé van plántálva.
Kapj az átalaghoz, ne szégyenld, barátom, Ne szégyenld; ládd, én is a számat nem tátom. Gyönyörű munka ez, ha szinte lucskos is, Örömmel nyúl ehhez a paszamántos is.
Még must korába is a bor víggá tészen, S minden reátartást a szívből elvészen. Hátha még férfikort érhet a hordóba, S mint királyi székbe, kiszáll a kancsóba?
Mely édesen pezseg! már előre látom, Mely vígakká tészen ő akkor, barátom! - Idvez légy, Liéus, jóltévő istenség! Tetőled szívünkből fut a kedvetlenség,
Te a barátságot s örömöt érleled: Légy jó! ím, kezet fog az ember teveled. Eljött már november didergő hónapja, Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek, Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek. Az ajtónál álló télnek hideg zúzza A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel, A fázékony Auster havat is hány széjjel. A borongós égnek sűrű felhőzése Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom, minden únalmat űzzünk el Az új boron vídám beszélgetésünkkel. Van elég gesztenye, van elég noszpolya, Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál, Csendességben űlvén itt a kandallónál. Az az óros kancsó megint jár közöttünk, Tudod, mint tegnap is, mikor haza jöttünk.
Még ugyan a borom nem forrt ki egészen, De semmi; potomra minek heverésszen? Most még jobban is csúsz, mert édes valóba, S különben sem látszik színe a kancsóba.
És ha az elsőtől még kedved nem dúzzad, A másik kancsót is körömhegyig húzzad. Magam is fogok te utánad tenni: Törik, szakad, mégis vígan kell ma lenni.
Vígan ma, barátom! és ha pitizálunk, Róziról is egy-két sort dallarizálunk. S ki tudja? hátha még táncot is kell várni? S hatos minétet is fogunk ketten járni?
Neveted? de több is történhetik itt még: Bolond az, barátom, aki okos mindég! Le kell a mord képet néha-néha tenni. S ha ennyi hívságra nem fogunk is menni:
Jer, legalább minden únalmat űzzünk el Az új boron vídám beszélgetésünkkel!
Cookies on Poetry Cove