Dóris! míg úgy virágzottál, Mint egy májusi szép fa, Bokrétákat ajánlottál Minden ifjú hajára.
Én is, más is szaggathattunk Rólad friss virágokat, Árnyékod alatt szíhattunk Újító balzsamokat.
De virág-hullta szépséged Hozván már gyümőlcsöket, Kerűlünk, óh Dóris, téged S álomtalan csőszödet.
Már most csak az ő számára Kell neked virítani; Kacsi! a más almájára Számot sem kell tartani.
A szűz s mátróna a szemnek Vét más-más tekintetet. Tavasz van a szerelemnek, Hideg ősz a tisztelet.
Hajdan egy pillantásodra Mint kótogott kebelünk! Most már komoly virtusodra Bőlcs fázással ügyelünk.
Sovány lelkem titulussal Bé kell érni néked már. Kit mindennapos tónussal Férjed morog, úgyebár?
Az a boldog kor eszébe Asszonyságodnak jut-é, Midőn ledér szerelmébe Oly sok ifjú tégeté?
Dóris! Dóris! mit nem tettél Az én lágy szívembe is. Mi valál? de mivé lettél Szent jármod alatt te is!
Már bút terem barázdáján Asszonyságod homloka, Már karcsú nyakad símáján Hasat ereszt a toka.
Már, ahol domború voltál, Lapos vagy és négyszegű: Olyan állásra hajoltál, Mint a bőgő-hegedű.
Már cédrusa szép testednek Öles törzsök, nem súgár; Egy pár narancsa mellyednek Sárgadinnye-forma már.
Dóris! Dóris! mivé lettél Szent jármod alatt te is! De mit? jaj, akit szerettél, Hanyatlani kezd az is.
Én is hanyatlok időmmel, És kergetlek tégedet; Nékem is roskadt erőmmel Szivem meggémberedett.
Régi langom ellocsolta Cipris pajzán gyermeke, Virgonc kedvem elgázolta, Csak füstöl szövétneke.
Elmém is, mely hajdanában Az égnek tág boltjain Átlövellt egy minutában A Pégazus szárnyain.
Lassodik, s hogy megjárhassa A szomszédság vőlgyeit, Mankót fog és megolvassa Minden tippenéseit.
Most is, hogy tréfás versembe Játszhatnak még húrjaim, Az, hogy ti juttok eszembe, Régi kedves napjaim.
Sőt, Dóriskám! ha nem volna Párod, úgy áldjon az ég Szívem szívedhez hajolna, S megifjodnám egyszer még.
Cookies on Poetry Cove