[Az életnek hasznát...]

Az életnek hasznát csak azok aratják, Kik magokat ebben mélyen nem avatják. Aki e világon nem él e világnak, Boldogtalanságát tartsa boldogságnak.

Nem célom az Isten kezeit gúnyolni, Nemes alkotmányát rútúl ócsárolni, Momussal nem kötök gáncsot munkájába, Isteni hatalma tágas piacába;

De hogy a bűn már ezt Babylonná tette, Illő s nagy okosság elfutni mellette. Ezt becsűljük-é hát, ki nem becsűl minket, Lábával tapodja minden érdemünket?

Ki az indúlatok rejtekit kinézi, S adományját ahhoz szabja és intézi, Akinek a szívét izzasztja és rázza A nagyravágyásnak szerelme s hagymázza?

Az égig nőtt arany hegyekre vezeti, És onnan adózó bányákra űlteti. Minden bujaságra ingerlő dolgokkal Bíztat, mint megannyi gyújtó kanócokkal.

Mit ád a szerencse, a világ kockája, Annak is, akinek messze ér pálcája? A férgek rágják ki a selymet s tafotát, Egy sárház váltja fel a gazdag palotát.

Lássad e világnak csalárd mesterségét, Hogy titkolja minden dolog kicsinységét. Ennek oly múlandó minden ajándéka, Mint a nappal látszó testeknek árnyéka.

Csak név a méltóság, nem valóságos rang, Hogy szembe uralják az embert, csupa hang. A bujaságot is jobbnak nem találom, Ez is csak egy halált hozó, rövid álom.

A főldet tapodod, felnéz ábrázatod, Az ég a te hazád, azzal azt mutatod. Csak azért lettünk-é, hogy szenvedjünk, tűrjünk, Itt légyünk és járjunk, ételt, italt szűrjünk?

Hát itt van a határ, többet nem reménylünk, Az oktalan barmok sorsa közös vélünk? De hisszük, lelkünket más, jobb élet várja, Bár testünket a sír kebelébe zárja.

Vesszen hát magának e világi élet, Noha ezt megvetni nem kevés ítélet. De senki a szívét ehhez ne ragassza, A halált vagy a más életet válassza.

Itt a példa; ez az, akinek holt teste Magának nyugvásúl ez helyet kereste. Ez az, akit hívok tanúbizonyságnak, Ki e világon élt, nem élt e világnak:

És mint a vízben is látszanak csillagok, Holott az ég bóltján függenek ők magok: Úgy is látszott itt, de oda felhágott, Hol az Úr készített néki boldogságot.

Életét csak annak szentelte és adta, Aki a keresztért fiának fogadta. Ez az igaz atya, e’ hágy örökséget Fiainak, amely soha nem ér véget.

- - - - - - - - atyja, mely nevezet Még ma is sokakba kedves emlékezet! - - - - - - - - fogadta méhében, E’ nevelte híven erőtlenségében.

Ennek gondja alatt jutott az időre, Melyben alkalmatos volt a jegygyűrűre. Szóllana, az áldás függ mintegy a nyelvén, De nem szólhat, az Úr szele érdekelvén.

Végső tekintete, végső sóhajtása Kedves magzatinak egy summás áldása. - - - - - - - - - - - - - hív párja - - - - - - - - asszony is megvárja.

Várja, hogy atyai áldásod vehesse, Utólsó csókodnak lehessen részesse. Néked elég áldás nagyérdemű férjed, Ezt Isten különös gondjának esmérjed.

Ez a szent ház egyik megmaradt Atlássa, Oskolánk oszlopa, oktató Pallása; Ez a Palladium, ezzel áll fel Trója, Míg ezáltal Isten javunkat megója.

Ezért sóhajtásink párázati mennek Királyi székihez az erős Istennek, Hogy a nyavalyákat tiltsa tőle messze, És drága életét sokáig terjessze.

Utolsó áldását adja - - - - - - - - - - - - - - - - - - - társának. Leányi hűségét néki is esmérte, Kivánja, az egek hogy áldják meg érte.

Légyen az Úr gondja éltetek védelme, Hogy a történettől ne légyen sérelme; Végre pályátokat midőn elfutjátok, Oda juthassatok, ahol van atyátok.

Már ti eltörődött tagok, nyúgodjatok. Ti pedig, szomorú felek, vígadjatok, Hogy jó atyátoknak teste mikor meghűlt: Lelke a boldogok hazájába repűlt.