Árpád

Rettentő hadakat, vért és egy nemzeti szörnyű Bajnokot éneklek s a bús hadak istene bátor Hét fő hadnagyait, kik a maga lakta helyéről Egy isten vezetése alatt bújdosni kiindúlt

S mind főldön, mint a vizeken, mind ellene támadt Harcaiban nagyokat szenvedt európai legszebb Nemzetet a Pannon boldog mezejére vezették! Mint a cserje között a tőlgy, mint a kiderűlt éj

Apró csillagi közt a hold, úgy fénylik ezek közt Nagy születésével s felséges tettei méltó Fényivel a szörnyű Árpád - az az isteni férfi, Akinek áldja porát még a késő maradék is.

Sok történeteken kellett neki menni keresztűl. Sok hadakon kellett fecskendeztetni ki vérét, És bár a vezető isten maga tette vezérré, S bár derekán viselé az erős hadak istene búsúlt

Fegyvereit, mégis csak alig győzhette halandó Vállaival szörnyű bajait, míg megtelepíté Nemzetit, - a legjobb főldön, - míg rendele törvényt S alkota oly nemes alkotmányt, melyben az időnek

Szennyei közt az ő fényes maradéki ragyognak. Míg szentegyházat s óltárt építe vezérlő Isteninek s a megrettent Európa határi Megrázásával nagy lelkű nemzete fényét

A ragyogó napnak méltóságáig emelte, S Istentől azt nyerte, hogy a kék északi sarkon Nemzete drága magyar neve csillagfénybe ragyogjon. Nemzeti tűz! Te magyar lélek! Haza tiszta szerelme!

Boldog Hélikonunk szent szűzei, melyek az édes Hanggal hódító érzést egyelítetek öszve! Jóltévő magyarok-kegyes-istene! akit Etelka Így nevezett, s mind, mind, édesség isteni! mind, mind

Hintsetek e csendes s árnyékos vőlgyre világot, Amelyben Múzsám koszorúját hajnali tépett Rózsából most fűzi vitéz bajnokja fejére. A ti lehelletetek jól tévő életet árúl!

Ott, ahol éneklek, csendes szellőcske lebegjen! Balzsam- s rózsaszagok fújják a barna homálynak Árnyékit, leskődjön az est mosolyogva szemembe, S mennyei mézetek egy epedő bús fűlemilének

Édes jajja között a szép íz gyenge tejével Lepje meg a híves forrást, hogy majd mikor egy kert Gallyas bóltja alatt, ahol a fényes Buda vára Talpait a gőgös habokon úszó Duna nyalja.

Más részről pedig a szerelem s a pannoni múzsák Szentelt berke vagyon, s élesztő mennyei kútjuk, Ott, ahol a mesterség s a természet is Orczyt Tiszteli, ott mikor egy szirten énekli vitézét

Múzsám s a hold fénye alatt epekedve zokogja A megavúlt emlékezetet, - legyen éneke édes! A Ti mosolygástok kezes is s nekem életet ígér. Árpád Lebedin mellett megverettetvén a pacinacitáktól,

Szabolcs és Bors vezér-hadnagy barátival szaladásnak indúl. Egy csillagba őltözött istenasszony Hálic felé igazítá őket; oda mentek, először esméretlen idegeneknek adták ki magokat, de midőn a fejedelemnétől megtudták, hogy a fejedelem az Attila országát

visszaszerezni jövő magyarok eleibe ment ajándékokkal, akkor kijelentették magokat, hogy ők is azok közűl valók, de ők Lebedinnél, az Előd vezérsége alatt, kevés számmal lévén, a pacinacitáktól megverettek stb. A fejedelemné igen szívesen fogadja.

A fejedelemné kívánságára Árpád nemzete történeteit beszéli el a Lebedinnél való csatáig. Nevezetesen: hogy ők legrégibb nemzete a világnak, hogy Attila az ő nagyatyjuk, hogy neveztettek ők magyaroknak és chasaroknak, hogy csalogatta őket egy

esmeretlen isten, az ő nagyatyjuk főldjének visszavételére, hogy vette rá az útra, hogy indúltak ki, micsoda ceremóniákkal éltek, hogy jöttek az Etel vizén keresztűl, hogy tanyáztak a Tanaisnál, mint telepedtek meg a Boristenesnél és mint áldoztak ott, mint voltak ott három

esztendeig a chasarok szomszédságában s hogy indultak Kióv felé és mint vették meg Kióvot. A fejedelemné nagyon becsűli Árpádot. Árpád az atyján, barátin, szeretőjén, a maga gyalázatján, népe kárán, a népnek

napkelet felé való visszaűzettetésén kesereg éjjel magában. Bors egy szeretőjét siratja, aki a pacinaciták által elkergettetett a többivel napkelet felé. A magyarok Kióv felől megérkeznek Hálicba, az elejekbe ment fejedelemmel; nagy pompával; örűlnek, hogy Árpádot, Szabolcsot és

Borsot ott kapták; áldoznak, ünnepelnek; az egész tábor és a háliciak mint vígadnak. Kérik Árpádot, hogy a lebedini megverettetését beszélje elő etc. Árpád beszéli, hogy amint Kióvtól, a többi

magyaroktól, az Előd tábora a Boristenes mellékének megvételére elkűldetett, ott mint vendégeskedtek, mint lepték meg a pacinaciták, hogy azok egy nemzetből lévén velek, miért támadták mégis meg, mint vágták kétfelé az ő táborukat - mint nyomták vissza napkelet felé

az ő táboruk nagyrészét, s mint verték meg a kisebb részét, úgyhogy kevés maradt belőle, a megmaradtak mint vonták magukat az Etelközre; mint szaladtak ők el, és egy istenasszony mint vezette őket Hálicba. Álmos megköszöni a fejedelemnének fiához és hadnagyihoz való jóságát:

barátsága a háliciakhoz, bánatjok az elmeneteleken. Kádár vígasztalja, hogy a vezető isten el nem hagyja etc. Egy hónapig Hálicban való múlatások. Játékjaik. Árpádnak magaviselete etc. Szerelme. Onnan való elindúlások, útjok

Munkácsig: ott egy hónapig való múlatások. Árpádnak házassága. Ungvárnak megvétele. Laborc esete. A chasarok vagy császáriak követsége a magyarokhoz. Álmosnak látása. Kádárnak látása. Árpádnak fejedelemmé való tétele. Az esküvésnek újra való

megerősítése. Árpádnak esztendeig a Bodrogközön való múlatása, a Retel és Tarcol kémlelése. A Bodrogparton egy patak (Sárospatak) mellett a múzsáknak eleikbe való menetelek és aziránt való kérelmek,

hogy engedjék meg őket ezután is ott lakni. Azoknak tett felelete Retelnek. Tuhutumnak és Szabolcsnak Mén Marót ellen való kűldése. Szabolcsnak szerelme, szeretőjének Lyányváron való megölettetése a tótok által, azon való bánatja, bosszúállása és egy isteni jövendőlés

afelől, hogy az a rész az ő nevéről neveztetik, hogy maradéki igaz magyarok lesznek örökké, s az ő fogadása. Hadadon a hadak istenének való oltár építése. Gád és Gelus megverettetése s azon főldnek elfoglalása etc.

Árpádnak Zalánhoz való ajándéka, annak minden birtokának elfoglalása. Borsnak vitéz tettei: Borsod és Bars várának építése; neki tett jövendőlések. Zoltánnak Zsolton való születése. A magyarok öröme.

Árpádnak Csepel szigetébe való menetele. A pusztaszeri első diéta. A törvények és a nemzeti alkotmány etc. Árpádnak az Attila várába való menetele, ott és a Nyúlak szigetében való múlatása. Isteni látás a végzés tükörszobájában,

maradékáról egész a mostani időig. Pannoniának elfoglalása. Mén Marótnak leánya iránt Árpádhoz való követsége, az etelközieknek kiverettetése stb. Az országnak nagy innepe. A világosi szentegyház

felszentelése, a törvények kihirdettetése, az isteneknek áldása. Itt a magyarok istene, az ő vitézségükért, megmutatja, hogy a magyarok első betűjét éjszakon csillagból csinálta ki. A múzsák kérni fogják a magyarok istenét, hogy engedje meg nékik magyar nyelven énekelni,

de az isten a végzésre haragosan tekintvén, kilencszáz esztendőn szomorúan nézett keresztűl, a tizediknek pedig elejére elmosolyodott. A múzsák is szomorúan és némán néztek azokon keresztűl, a tizedik elejére pedig ők is mosolyogtak s akkorra előre énekeltek a magyarok

istene dícsőségére. S e lesz vége.