[Aranysujtásos nadrág]

Perpatvart, házsártosságot, Még kemény csatákkal ám, - S egy arany sújtás nadrágot Énekel kis trombitám;

Amely nagy kincsért sok népség, Sok vitéz rend és sok szépség Véres hadba kelt vala. Eztet Véczy elragadta

A kevély Kőszáritól, Lobbanván ez is miatta Márs vitéz szikráitól, Harcolt a Nadrág dolgába,

S Véczyt sok tüzes csatába Ostromlá, - de hasztalan! Élni fog dicső nevébe Véczy túl a Vágon is:

Mert íly dolgot régenébe Nem vitt véghez Jázon is, Amidőn aranygyapjával, S bűvös, bájos Kondijával

Annyi próbákat teve. Múzsa! s múzsáknak szerelme, Kótyogós Butellia! Amelytől vidúl az elme

S ébred a fantázia: Tőltsd be lelkem spiritussal, Hadd harsogjam Enniussal A vitézek fegyerit.

Hadd fessék le énekembe A neszmélyi jó borok, Mely nagy tűzzel szálltak szembe Két hatalmas táborok;

Amidőn itt két vagy három Holnapig Pozsony s Komárom Tűzbe, porba, füstbe állt. Hogy Heléna a nadrágért

Hajdan elveszett vala, Elveszett e szép virágért Pergamumnak kőfala; S hogy Homérus, amint tudta,

Ezt a tréfát jól hazudta, Ím örök laurust nyere: Nékem is fejemre menni Fog Homérral laurur-ág,

S halhatatlanná fog tenni Véle a pendely s nadrág, Már Homérral egy listába A dicsőség templomába

Látom metszve a nevem. És te, aki e dolognak Tárgyat tudtál szerzeni, Sárközym! tenéked fognak

E versek szenteltetni. Halld meg a népek csatáját, A nadrág históriáját S nyúlj saját kebledbe bé. - -

Véczy még Zsigárdfalváról Jól nem is mozdúla ki, Hol Nyitrának oldaláról Zúgnak a Vág habjai;

Amidőn bús bánatjába Húriel tündér magába Ilyen mérget forrala: Hát a nadrág elvittéből

Ilyen kárt kell vallanom? S Véczyt Nyitra vármegyéből Nem lehet kitiltanom? Én, ki pendelnek, nadrágnak

És azáltal a világnak Lettem istenasszonya. Én, ki bírom a Schloszberget, S tisztelnek sok pendelen,

Mért szerzettem annyi serget Ott s a Zuckermandelen? Hát magam csak íly bolondnak Hagyjam tenni? mit nem mondnak

Majd a pesti Partesen. Ezt mondván, bús bánatjába, Mint esett szűz, úgy meg-sírt; Bémegy híves hájzlijába,

Felcsap egy pint plutzer-bírt, És hogy búsabb légyen képi, Vukliját is összetépi S főldhöz vágja kantusát.

Egy hasított púdermantel Függ nyakán, csak neglizsé, Melyen a kis Zuckermandel Átvirít, mint egy izé.

Nincs pantoffel egyik lábán, S mint a hédervári bábán, Úgy fityeg rajt’ a ruha. Húriel, bús fázisába

Nem kapván a csínoson, Űl a púder-kattulyába, Melyet két kis pudli von. S in directum arra tarta,

Hol te, rongyos ebkaparta, Állsz az erdő szélibe. Itt hordóval s butykoskával, In Crumenifragium,

Rakkival s más pálinkával Áll a bor s szilvórium, Melyet, gróftól árendába, Egy nagy pince barlangjába

Antal csaplár zárva tart. Ah, ezeknek mérges szessze Hogyha egyszer résre kap, Elragad sok józant messze

És sok észt örvénybe csap. Felkapván az ott menőket, Fel.forgatják fővel őket S Scylla-örvénynek viszik.

Ezt csaplárnénak nevezte Véczy és a tartomány, S amint róla feljegyezte, Olyan mint egy ékes lyány,

A kezébe pintest kongat, Szép szemével úgy kacsongat, Hogy sokat magához csal. Ah, de bő ágyéka mellett

Tágas, mély örvény hiúl, Habzik benne a vizellet; Nagy veszély van innen s túl! Mert kit itt el nem merít is,

Túlnan a kormos Mefítis Gőzi bűzi fojtja meg. Eljutván e korcsomához A megbúsúlt Húriel,

Bétipeg s Antal gazdához Bús szavát így kezdi el: Óh te, akinek markába Adta a gróf árendába

A bort és a pálinkát; Antal! ím, mindjárt Pozsonyból A nadrág-vivő kiér; Csalfa lévén, egy asszonyból

Véczy könnyen csúfot vér: Támassz záport száz üveggel, Öntsd el népét fergeteggel, Részegítsd agyon magát.

Fáradságod szép jutalma Virradtáig Náni lész, Tőlgye, vőlgye, mint birsalma, Gömbölyű, kerek s egész,

Nem visel még semmi kéket, Nem traktált deákot, péket, Kétforintos nimfa ez. Néked azt nem illik kérni,

Mond Antal, parancsolhatsz; Nékem illik a bort mérni S teljesítni, amit hagysz. Ezt mondá levett kalappal;

És kivont dugóval, csappal Megnyitott hordót, butykost. Ím, butykossal és kupával Omlik a borfergeteg,

Rakkival s rozspálinkával Három butykos telle meg Véczy éppen akkor ére A nagy zűrzavar helyére

Kótyogós vitézivel. Tüstint közrevészi őket A bor és pálinka-szesz, Felforgat sok agyvelőket

S hírtelen nagy lárma lesz. Most a kancsószájig düllyed Majdmeg a fenékre süllyed A sok nyughatatlan hab.

A vitézek elmerűlnek, Már testekben nincs erő, A nagy habba torkig űlnek; A veszély mindjobban nő.

Nagymihály egy kősziklába, Ott a korcsma ajtajába, Orrtörést is szenvedett. Húriel, ki arra vágyott,

S célja a’ volt szívinek, Hogy Scyllán halálos ágyot Vessen a jó Véczynek, El nem ment a mély örvénytől,

Hogy majd a vitéz legénytől A nadrágot elvegye. Ah, de bezzeg rossz idővel Jára a jó Jancsi ott,

Mert a tág üregbe fővel Édes öccse bébukott. Őtet négyszer elpeselte, Végre öccsét is benyelte

A sebes örvény lyuka. Interim jobban öregbűl, Tör, ront mindent a veszély, Nem süt fény a fergetegbűl,

A korcsmára űl vak éj. Mennek kőnek és lapátnak, A nap kettő, mégse látnak, Reng a főld, forog velek.

Véczy a kompániának Vesztit látván, így sohajt: Óh be boldogok valának, Nem szenvedtek semmi bajt,

Akik jó atyjok szemébe, Otthon a híves pincébe Holtra részegedtenek! Véczy már magát elszánta,

Józanság, vagy veszteség! Amidőn őtet megszánta Jámborságáért az ég. S egy hatalmas istenasszon,

Hogy minden bajt elszakasszon, A nadrágzsebből kiszállt. Gömbölyű, kerek formája, Sárga, verhenyes, fejér,

Zőld selyem strikkolt ruhája; Édes hangja lelket ér. Ezt ifjak, vének, leányok, Mind keresztények s pogányok

Tisztelik mind egyaránt. Ember ennek fávorából Várat, pendelt megvehet, Ez kisasszonyt sok banyából,

Sok tökből bőlcset tehet. Sok nagy pénzes úraságra A becsűlet s a podágra Emiatt jön úgy reá.

Húszas márjással, petákkal, Körmöc, császár, szúferint, Több fejér s veres nimfákkal Jőnek véle per forint.

És hogy minden észrevenné, Zeng a jóltevő istenné, A kegyes Pecunia. S ím, lelket nyerő szavának

Bájoló pengésire Kedve jő Antal gazdának, S nyájasan néz Véczyre; Visszahordja a kupákat,

Klázlikat, butelliákat, Pálinka s bor elrepűl. Szűnik a zaj, és alóla Véczy eljön népivel:

Itt a nadrág - Véczy szóla - Adiő, bon Húriel! Hurjel, nem tom mit morogván S a púdermantelt felfogván,

Tűkröt fordít Véczynek. Igy vonúl az ég aljáról A vak éj palástja fel, Míg a Ganges oldaláról

Balzsamos szellő lehel. S a setéttel szőtt ablakba Rózsa és hószin alakba Hasadó hajnal virít.

Így piroslott vólt a Concha És fodor habok felett Vénus isten-ifjasszonka, Amidőn világra lett. -

Végre pudlis hintajával S meztelen fenómonjával Húriel madám eltűnt. Véczy és az ő flottája

Addig-addig tévelygett, Hogy sokára Farkasd tája