Itt a liget. Zőld rejtekébe,
Lillám, avégre hívtalak,
Hogy e cserfák setét enyhébe
Velek szemközt állítsalak.
Ezek tanúk, ezek hallották
Szerelmem gyászos énekét,
Gyakorta vissza is hangzották
Búson a Lilla szép nevét.
Halld csak, Lillám! mi bágyadt szellő
Sohajtoz fenn az ágakon.
Nézd, mint ingatja a zőldellő
Levélt a gyenge lombokon:
Mind, mind az én sohajtozásim,
Kik ott a fákon lengenek,
Kiket gyakor panaszkodásim
Mellyemből feltekertenek.
Nézd, nézd, a rétnek bő harmatja
Még mostanság sem szikkadt fel,
Bár reggel ólta szárogatja
A nyári nap hévségivel;
Ezen magános rejtekemnek
Mindennapos harmatjai
Az én kiszáradt két szememnek
Saját könnyhullatásai.
Ezekkel e virágtölcsérek
Megtelve vagynak úntalan.
Hogy e virágok íly kövérek,
Ah, nékem az be sokba van!