Skip to content
1773–1805

A méz méze

Mihály Csokonai Vitéz

Sok az ember baja! - Egy belső nyavalya Engemet is megroncsolt; Ínyem elvesztette,

Szám ízét elvette, Minden csak ízetlen volt. Kóstoltam tokajit, Gyomrom únalmait

Szerzé e szent ital is; Nem volt elszenvedve A téj édes nedve Nála még cúkorral is.

Végre egy tetézett Tálba lépesmézet Kűlde egy jó Nincsneve, Kóstolom kelletlen,

Hát fojtós, ízetlen, Mint a zőld vackor leve. Bejöve azonba Laura sátoromba;

S mondám, mi bánt régolta. Csudálta: - elmetszett Egy kicsinyt, s úgy tetszett, Hogy elébb megcsókolta.

Ezt edd meg, ez tán jó! - Megeszem, - Egek! ó, Még oly édest nem ettem. Adj, óh, adj! több mézet,

Melyet szád igézett, Óh, adj! - így esdeklettem. Adott még többet is: S meg nem mézeltet is

Adott a kis csintalan; De én megesmértem, - S édességet kértem Szácskájáról úntalan. -

Kis méhek! kerteken, Mezőkön, berkeken Mit futtok sok veszéllyel, A friss patakokra,

A szép virágokra Repdesvén szerteszéjjel? Mennyi sok munkával És idő jártával

Gyűjthettek egy kis mézet! Szálljatok Laurára! Az ő szép szájára Vénus sokat tetézett!

Jőjjetek, így nem lész Olyan sok s édes méz Sohol, mint a tiétek. Jőjjetek, s így nem lész

Olyan boldog méhész Sohol, mint a tiétek.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
A méz méze · Mihály Csokonai Vitéz · Poetry Cove