Skip to content
1773–1805

A hévség

Mihály Csokonai Vitéz

Az égető kutyácska A zőld mezőt aszalta; Miatta Flóra hímes Virági haldokoltak,

Fonnyadtak a ligetnek Zöldségi megkonyúlva: A főld egész határi Alélva bágyadának.

Énbennem is van egy tűz. Mondják, hogy az Kupídó, Én nem tudom, ki légyen, Nem esmerem nevéről;

Elég, hogy ég melyemben S emészti nagy hevével: Szemlátomást betegszem És már alig lehellek.

Tegnap leszálla csendes Cseppekkel egy esőcske, Megáztatá az erdőt És a mezőt vizével:

S ím, a beteg virágok Mindjárt feléledének, A kókkadó falombok Zőld színbe jöttek ismét.

Óh, vajha énreám is, Az én alélt fejemre Egy ílyen éltető víz Hűs cseppje harmatoznék!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
A hévség · Mihály Csokonai Vitéz · Poetry Cove