A Hafíz sírhalma

Sírászi barna hőlgyek, Kökényszemű leányok, Őltözzetek selyembe, És kebletek fejérét

Rózsákkal ékesítvén, Karikába font karokkal Zengjétek e dalocskát Hafíz halomja mellett:

„Légy idvez, óh, Hafíznak Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján Kelet édes énekesse.”

Légy idvez, óh, Hafíznak Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján Kelet édes énekesse.

Tőlts bort, leányka, tőlts bort; Kedvellem a piros bort, Mely a sírászi hegynek Boldog kövén tenyészik.

Nincs több bor e világon, Nincs több ehez hasonló; Setét ez és aranyszín, Szívem kinyílik ettől,

Öröm pezseg szememben, Boldog vagyok, s alélva Simúlok édesemnek A szeghajú legénynek

Ölébe és elalszom. Felébredek, leánykák, Ittam; de mégsem érzek Az én fejembe terhet.

Zengjétek, óh leánykák, Ez égi bor hatalmát, És tőltsetek Hafíznak Sírjára is belőle

A tarka rózsa közzé, Az ő danái vígak, Örömhozók, erősek, Szerelmeket lehellők,

Mint a bor, a piros bor. Légy idvez, óh, Hafíznak Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján

Kelet édes énekesse. Most nyílnak a virágok: A rózsa, mint királyné; Űl tarka trónusában,

S a nárcisok körűlte Fenn-állva udvarolnak. Tulipántok és kükörcsök S jácintusok borúlnak

Királyi zsámolyára: S a szép tavasz felette Kék kárpitot lobogtat. Viríts becses ligetke,

Viríts ezer virággal, S felhőzd bé illatoddal A jó Hafíz halomját! Ti pedig, piros leányok,

Jertek begyezni rózsát A jó Hafíz gyepéről, Kinek égi lelke nyájas, Mint rózsa; s drága híre,

Mint rózsaszag, kiterjedt Szívünkre és hazánkra. Légy idvez, óh, Hafíznak Sírhalma, melybe nyugszik

A rózsabokrok alján Kelet édes énekesse. A zőld bokorba hallom A filmilét danolni,

Hallgassatok, leánykák! Most andalogva lejtőz, Majd felfelé cikornyáz, Majd harsog és ledörmög,

Kanyarog, siet, rezeg, nyújt. Be hathatós! be vídám! Be gyenge és szerelmes! Ah! így danolgatott ő,

A kellemes poéta, Ki e halomba nyugszik. De lelke e dalok közt Édes lebágyadással

Szállott el a vidékről Éden leányi közzé: Miként eme madárka, Mely már alélva hullt le

A rózsa szép ölébe. Légy idvez, óh, Hafíznak Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján

Kelet édes énekesse. Légy idvez, óh, poéták S bőlcsek hazája, Sírász! Ellepte a te híred

A napkelet vidékét S a főldövezte tengert. Mert a te kőfalad közt Óltára áll az észnek:

És citromerdeidben Száz verselők danolnak. Kiknek szavára zengnek Az ispaháni tornyok,

A Tigris és az Indus. De mék tud énekelni Sírász szülötti közzűl Úgy, mint ez a mi dallónk,

Ki e halomba nyugszik? Rakjátok, óh poéták, Koszorútokat Hafíznak Sírjára s énekéből

Tanúljatok közöttünk Danolni és szeretni. Légy idvez, óh, Hafíznak Sírhalma, melybe nyugszik

A rózsabokrok alján Kelet édes énekesse. Szép szűzek ám az ozman Anyáknak a szülötti;

Mégis Georgiának Karcsú leányit inkább Veszi s becsűli Stambul. Cirkassziát az észak

Rózsái ékesítik, S a barna szép arabnét A déli nap csudálja. Bogárszeműek a te

Lyánkáid, óh Szamarkánd! És rózsaszínnel ékes, Óh Kásmir, a te hőlgyed! De egész Kelet határán

Csak Persiába nőnek S a büszke Persiában Csak Fárs kies vidékén S a fársi tartományban

Csak a sírászi főldön Legszebb szemek, karocskák És szájak, arcok, emlők, Nyájas leányi szívek,

Világcsudálta szűzek. És óh, Hafíz! tenéked, Ím, e dicső leányok Jöttek köszönni dallod.

Ily ritka főldi nimfák Táncolnak, énekelnek Sírod halomja mellett, A legdelibb leányok,

Legszebbek a világon! Légy idvez, óh, Hafíznak Sírhalma, melybe nyugszik A rózsabokrok alján

Kelet édes énekesse. Mit érzek! a virágok Bimbóikon kinéznek, Habosan terűl az illat,

A fellegek szaladnak, Belőlök a szelíd nap Mosolyog derűlt egünkre. A filmilék zenegnek,

S egy szellet a rózsának Bimbóiból kilendűl: Mit, ah, mit érzek! édes E szellet ihletése!

Óh szent öröm! szerelmek! Megelégedés nyomási! Te vagy, te vagy Hafíznak Árnyéka! csendes árnyék,

Te lebegteted hajunkat! Űljünk le sírja mellett A mirtusos ligetben, Űljünk le, szép leányok!

Ti barna, kondor ifjak! Kik a narancsberekből Most szálltok e halomhoz! Óh, jó időbe jöttök!

Megnyílva olvadoznak Hő szíveink reátok. „S te útazó! ki a szép Váras felé igyekszel,

Ne térj odább Hafíznak Fűlepte sírja mellől!”